játsszunk együtt

Játékok gyereknapra

péntek, május 24, 2013

A kisgyerekes családok közül sokan ünneplik meg vasárnap a gyereknapot. Sok gyerkőc mesélte az oviban, hogy hétvégén állatkertbe, kirándulni, vagy különböző programokra mennek. Sok rendezvényt szerveznek ilyenkor, ahová a belépés általában ingyenes, de az ottani körhintáért, horgászásért, arcfestésért, pónilovaglásért meg a sok finomságért (vattacukor, nyalóka) már bizony fizetni kell. Talán ilyenkor mindenki kiszorít egy kis pénzt a gyerekek szórakozására, de ha mégsem sikerül, vagy csak a hétvége egyik napján tudunk kimozdulni, a maradék időben nagyon jó programot szervezhetünk otthonra is! Íme néhány ötlet:


iskoalérettség

Melyik a jobb kezem?

vasárnap, május 19, 2013



Néhány gyerkőc még nagycsoportos korában is nehezen tudja megkülönböztetni, hogy melyik a jobb és melyik a bal keze. Az iskolában az írás, olvasás megtanulásánál pedig nagy szükségük lesz erre, hiszen nem mindegy, merrefelé néz a "b" betű pocakja, az "F" betű fésűje. Ahhoz azonban, hogy a gyerekek síkban jól tudjanak tájékozódni, először térben kell ezt megtanulniuk, mégpedig saját testük segítségével. A jobb és bal oldal ismerete szorosan összefügg a testkép, testfogalom és a testséma kialakulásával. Mit is jelent ez és hogyan tudunk otthon is olyan játékokat játszani, amelyekkel segíthetünk ezen képességek fejlődésében?
 

állatok

Hernyók és kukacok

kedd, május 14, 2013

Már javában tart a jó idő, megérkeztek a fecskék, gólyák, egyre hangosabban csivitelnek reggelente a madarak. A földben, fűben lakó apró kis élőlények is előbújtak. Különösen kiadós eső után látunk sok-sok földigilisztát az udvaron. A fűben, bokrokon pedig egyre gyakrabban találnak a gyerekek hernyókat. Érdekes megfigyelni, mennyire természetesnek veszik a kisgyerekek a jelenlétüket. Tenyerükön tartják, nézegetik, megpróbálják megetetni őket, aztán gondosan kiválasztják a lakóhelyét, ahol biztosan jól fogja magát érezni. Eszükbe sem jut, hogy féljenek, irtózzanak tőlük. Persze előfordul, hogy valaki durván eltapossa a kis kukacokat, bogarakat, de szerencsére ők vannak kevesebben. Ilyenkor mindig akad a gyerekek között, aki felháborodva figyelmezteti, ilyet nem szabad csinálni. Talán ha nekik is lesz egy saját készítésű kis hernyójuk,  ők is jobban odafigyelnek majd erre.

feladatlapok

Nyomtatható feladatlapok - tavasz

vasárnap, május 05, 2013


Iskolába készülő gyerekeknek ajánlom a következő feladatlapokat. Fontos szabály, hogy soha nem szabad erőszakkal leültetni az ovisokat azzal, hogy most pedig készülünk az iskolára és feladatlapokat oldunk meg. Az iskolára készülés nem ebből áll. Sokkal fontosabb, hogy képes legyen a kisgyermek tartósan odafigyelni, saját igényeit késleltetni, az elkezdett játékot, tevékenységet kitartóan végezni, befejezni. A feladatlapok megoldásához szükséges az,hogy előtte a megadott témában már legyen a gyermeknek valódi, kézzelfogható tapasztalata (például a magocska fejlődéséről, a katicák, pillangók kinézetéről). Egyébként a legtöbb iskolába készülő kisgyerek szereti a feladatlapokat megoldani, mert ez már olyan "iskolás" játék. Ezért felesleges is erőltetni, minden gyerkőc megérik rá előbb, vagy utóbb (mint az alma a fán:). 
Ezen az oldalon is sok letölthető játékot, feladatlapot találsz!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images