Arcfestés farsangra

hétfő, január 28, 2013

Ilyenkor farsang táján felnőttek és gyerekek egyaránt tartanak jelmezes mulatságokat. A felnőtteknél ez általában a táncolást foglalja magába, gyerekeknél viszont nem árt odafigyelni arra, hogy az egész maskara nagyobb igénybevételnek van kitéve. Fontos szempont, hogy a kisgyermek kényelmesen tudjon benne mozogni, ugrálni, sőt még olyan mozgásokra is alkalmas legyen, amire a felnőttek talán nem is gondolnak: lehessen benne a szőnyegen hemperegni, négykézláb mászni, de legalább törökülésbe leülni. Nem jó, ha túl sok kellék tartozik hozzá (legyező, kosár, focilabda, kampósbot), mert ezektől egy idő után úgyis megválnak a gyerekek (kivéve természetesen a kardokat pisztolyokat és más fegyvereket:). Ezért, ha lehet az arcukra ne tegyünk répa-, vagy bohócorrot, madárcsőrt, sőt a divatos hercegnős szemüveg-álarcok is egy idő után feleslegessé válnak. Hogy mégis egy kicsit elvarázsoljuk őket, inkább fessük ki az arcukat a választott karakterüknek megfelelően! Persze ezt se vigyük túlzásba, mert az evés-ivás-játék közben hamar elmaszatolódik majd.


 

Cica, kutya, kisegér


A kutyushoz először a fehér alapot készítsük el, majd erre jönnek a szürke foltok. A szájból kilógó piros nyelvecskétől lesz igazán karakteres a kiskutya. Ha a foltokat elhagyjuk, és a bajuszt meghosszabbítjuk, cica arcfestés is készülhet hasonlóan. Ha tudunk, készítsünk hozzá illő frizurát is.



 
Kicsiknek elég a jelképes arcfestés is a legjellemzőbb jegyekkel. Mellé egy cicafarok-frizura és máris itt egy kismacska.




 Az egérke is hasonlít a cicához, csak a megfestett kis kerek fülecskéje más.

Macskafélék





A leopárd sminkhez a sárgásbarna alapra szivaccsal fessünk fehér foltokat. Erre kerülnek a barna pöttyök, amik a leopárd bőrére emlékeztetnek. A mérges tigriseknek fogakat is festhetünk.


 









Bohóc

Igazi bohóc-arcot készíthetünk úgy, hogy a szemöldököt is befestjük fehérre és a szem köré színes mintát festünk. Természetesen nem maradhat el a piros bohóc-orr sem, és a vigyorgó széles száj is kötelező!


Pillangó




 
A pillangónál először a körvonalakat rajzoljuk meg, aztán fessük ki minél színesebbre szimmetrikusan a két oldalon.


Arcfestéket vásárolhatsz például itt, vagy itt. Lehet kapni kimondottan egyes karakterekhez való készleteket, például hercegnős, kutyusos..stb.
Ha saját magad szeretnél készíteni arcfestéket, ehhez ötletet találsz itt.


Egy kis segítség:
 
 


You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images