Beszoktatás napról napra I.

péntek, augusztus 24, 2012



Az előző bejegyzésben áttekintettük, mi az amit Te tehetsz a sikeres ovikezdés érdekében. Nézzük meg most azt, hogyan is zajlik az első pár óvodai hét az óvoda kapuján belül. 
Előrebocsátom, hogy részletekbe menően fogom elemezni ezt a témát, mégpedig azért, mert úgy tapasztaltam, hogy az anyukáknak első gyermek esetén nem sok ismeretük van a beszoktatás menetével kapcsolatban és számtalan kérdés fogalmazódik meg bennük.
Ezen kívül az édesanya és a kisgyermek számára is nagyon fontos lépés az óvodakezdés, mondhatjuk úgy, egy új időszak veszi kezdetét az életükben.





Optimális esetben az első óvodai nap előtt már találkoztál, beszélgettél az óvónénikkel, így talán a beszoktatás menetéről is vannak információid. 
Úgy gondolom manapság már kevés az olyan óvoda, ahol rögtön első nap az anyuka beadja a gyermekét az oviba és elmegy (ebben az esetben nem is beszélhetünk beszoktatásról). Hacsak nincs rá fontos okod (pl.:munkahely), te se tedd ezt, szánj időt arra, hogy közösen ismerkedjetek meg az új környezettel. Ez minden érintettnek (gyermek, anyuka, óvónéni) a legjobb. 

Könnyebb a beszoktatás, ha a nagy testvér is az óvodába (vagy éppenséggel ugyanabba a csoportba) jár, de én ebben az esetben is azt ajánlom: ezzel az egy közösen töltött délelőttel ajándékozd meg a gyermeked, hiszen ez az ő első napja.

Más szempontból is előnyös, ha az első délelőttön a gyerkőcöddel maradsz: így te is jobban megismered a napirendet, a szokásokat, átérezheted kicsit a csoport légkörét. Ha jól érzed magad, máris megnyugodhatsz: gyermeked jó kezekben van! 

Derítsétek fel közösen a játszósarkokat, nézzétek meg a sokféle játékot, keressétek meg azt, amivel otthon is szeret játszani! Ne aggódj, ha eleinte még nem sikerül az összes szokást, szabályt betartania - például nem adja át a játékot másnak - természetes dolog, hogy ezek elsajátításához idő kell. Nézzétek meg az öltözőt, mosdót is, beszéljétek meg, hogy szólni kell, ha ki szeretne menni (eleinte azért még elkél a segítség). 

Lehet, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy gyermekedet lekötik az új játékok, és te nyugodtan háttérbe vonulhatsz beszélgetni az  óvónénivel, dadus nénivel. Használd ki bátran a lehetőséget, mesélj te is minél többet magatokról és kérdezz tőlük nyugodtan! 

Akkor se keseredj el, ha kisfiad/kislányod nehezen barátkozik az új környezettel. Segíts neki ebben, játsszatok együtt! Valószínűleg az óvónéni is észre fogja venni, ha nem tágít a "szoknyád" mellől a kicsi és minden bizonnyal segíteni fog a feloldódásban. 

Elsősorban a gyerekek érdeklődésére szoktunk alapozni, mivel ebben az életkorban kivétel nélkül nagyon kíváncsiak. Kedvenc tevékenységükkel fel lehet kelteni az érdeklődésüket és játék közben lassacskán csökken majd a szorongásuk. Kínálhatunk neki  zsírkrétát a firkáláshoz-rajzoláshoz, vagy gyurmát, amivel szinte mindig szívesen foglalatoskodnak. 
A gombóc, palacsinta, perec készítés közben már mondókázhatunk, énekelhetünk is, na meg szóba kerülhet, mit szeret legjobban enni, inni. 
Nagyon sokszor segít az ismerkedésben egy kedves bábfigura, amivel jókat lehet viccelődni. 
A fiúkat sokféle autóval, dömperrel, kockával lehet lenyűgözni, a lányokkal pedig mehetünk főzőcskézni a babakonyhába. 
Aztán ott a sok színes meseköny, amelyek között talán ismerős mesefigura is akad.
Az első óvodai hetek csak erről szólnak: ismerkedünk, barátkozunk, közeledünk egymás felé, míg ki nem alakul a bizalom köztünk - amihez lássuk be, nekünk, felnőtteknek is idő kell, ezért nem is várjuk el azonnal a gyerekektől sem.

Vegyes csoportokban mindig van egy-két nagycsoportos, akik szeretettel, gondoskodón fordulnak az új kicsik felé, szívesen mutatják meg a sok újdonságot és hogy mit mire lehet használni. Általában nagyon hamar kapcsolatot tudnak teremteni a kicsikkel, gyakran igazi segítőnkké válnak!

Az első délelőtt végén mindenképpen ejtsetek szót a másnapról. Ugyanannyira számít a te kívánságod is, mint az óvónéni javaslata. Általában azt szoktuk javasolni, hogy másnap az anyuka egy fél órára menjen el "boltba", vagy elintézni valamit. Ez nem hosszú idő, sem az anyuka, sem a gyermek számára.  

Előfordul az is, ha úgy látjuk, hogy nagyon ragaszkodik a gyermek az anyához, vagy fordítva, az anyuka a gyermekéhez (az óvónéni általában meg tudja különböztetni a kettőt), hogy még egy napot együtt töltenek. A beszoktatás teljesen egyéni, igazából nem kell ragaszkodni semmilyen sémához. A szorongós anyukák is szép lassan beszoknak az oviba, csak idő kell hozzá! 

Lehet, hogy az első nagy nap délutánján kisgyerekednek nem sok kedve lesz mesélni az oviról (ezen talán apa fog csodálkozni), de ne ijedj meg, valószínűleg sok volt egyszerre az új élmény, még fel kell dolgoznia. 

Ne felejtsd el, hogy a közösségben töltött idő nagyon fárasztó a pici gyerekeknek, így még az is előfordulhat, hogy aznap délután korábban megy aludni.  

A másnapról azonban mindenképpen ejtsetek szót, de elég ha egyszer (na jó, legyen kettő) elmondod és nem "ragozod" túl a dolgot. Például így:
"Holnap is megyünk oviba és ha szeretnél, megint játszhatsz azzal a nagy dömperrel. Amíg játszol, anya majd kiszalad a boltba, vesz ebédre valami finomat és neked is valami apróságot.Jó?" 
Nem hiszem azt, hogy ezzel lekenyerezzük a gyereket, szerintem ennyit ő is megérdemel, hiszen nagy teljesítmény az óvodába lépés  egy 3 évestől!

A második nap történéseivel folytatjuk!


Színes képek, játékos feladatok a most oviba készülő kicsiknek - mindezt az Ovis lettem! játékcsomagban találod, 18 letölthető PDF oldal formájában.






Az első ovis hónapok sok újdonságot tartogatnak a 3 éves kicsiknek. Ennek a játékcsomagnak a játékai jó alkalmat adnak arra, hogy beszélgessetek a sok-sok új élményről és segítsétek a kicsik eligazodását a mindennapokban. 






Hogyan telik egy nap az oviban? Meséljétek el, mi mindent csinálnak a gyerekek, aztán rakjátok sorba a képeket!





Az Ovis lettem játékcsomagot itt tudod megvásárolni!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images